Figyelem! A szöveg tartalmazhat 18 éven aluliak számára nem ajánlott tartalmat/nyelvezetet!
Eljött a nap. Vegyes érzelmeim vannak ezzel kapcsolatban. Hiába találkoztunk egy hete, valahogy mégis ezt tekintem első találkozásnak az idézőjeles szakítás óta.
Felkavart az egész. Hiba volt. Mint ahogy minden gondolat és cselekedett, ami vele hozható párhuzamba. Zavart vagyok és feszült, de ez nem most kezdődött, mióta újra képbe került azóta ez van. Ez nagyon bosszant. Holott tudom, hogy az egész az én ötletem volt és természetesen nem minden hátsó szándék nélkül. No de nem olyan hiú ábrándokból kifolyólag, mint például, hogy újra együtt leszünk akár csak egy éjszakára is, hanem inkább aljas szándék vezérel, nem tudom, hogy ettől most én rossz embernek számítok-e vagy sem, de vállalom. Mert szeretném, hogy a fene megegye, a látványomtól, hogy eszébe jusson minden perc, érintés, pillantás… minden, ami volt. Gyötörje a vágy, hogy megérintsen, de én sose hagynám, és ha a sors kegyes lesz, ezek, mind megfognak történni, én pedig kitartok amíg tudok. Szeretnék végre én nyerő pozícióba lenni. Egy erős nő, akire nincs hatással. Igazságtalanság, hogy üres vagyok belül, mióta ő nincs. Nem tudok érezni. Mégis, ha róla van szó szivárognak vissza. Mit tehetnék ez ellen? Pedig nála kéne csak igazán ez az állapot. Vajon tudnám rekreálni? Úgy tenni? Valahogy kénytelen leszek, mert nem vagyok hajlandó megadni neki azt a tudatot, hogy még mindig utána sóvárgok, de legalábbis tovább lépni nem ment. Márpedig, az, hogy találkozni akart és tisztázni a helyzetet, arra enged következtetni, ő ebben a hitben van. Ez bosszant. Rettentően.
De a terv az adott, mindezek fényébe, már csak tudnom kell véghez vinni.
Ashleynél leszünk, így még rosszabb az egész, összezárva egy lakásban. Nincs lehetőség elvonulásra, másfele figyelésre. Abban bízok, hogy a társaság majd eltereli a figyelmet.
Átfut rajtam egy rossz érzés, mint mindig, amikor arra gondolok, hogy ők ketten beszélnek, nem mintha nem bíznék Ash-ben, de az én bolond agyam, mindig kombinál. Száz meg száz lehetséges jövőt vetít maga elé. Aminek meg is lett az eredménye… Valamelyik éjjel kedves kis álmocska jelent meg előttem, miszerint ők összegabalyodtak. A hasamhoz kaptam. Megint mardosni kezdte a rosszérzés. Megráztam a fejem elhessegettem. Istenem, olyan hülye vagyok, pont nem Ashtől kéne tartanom, sőt végső soron senkitől se kéne tartanom és nem kéne érdekelnie. Győzködőm magam elég erőteljesen, hogy nem is érdekel engem, csupán csak a látványtól és a tudattól kímélném meg magam. Nincs kedvem végig nézni a cserkész folyamatot, aztán meg ahogy távoznak. Azt hiszem az a látvány megölne, de még az se látszódna rajtam. Nem azt sose hagynám.
Volt bennem, egy olyan gondolat, hogy én magam sem fogok ismerkedni, finoman szólva, bár ami azt illeti abszolút nem érdekel az egész még mindig, de pillanatnyi szórakozásnak egész kielégítő, de most mégis még azt se fogom. Van bennem annyi, hogy ne tegyem. Hisz fordított helyzetbe nekem se tetszene, és ha mégis megtenné, akkor sem kezdeném el én is, hisz egyrészről tűnhetne visszavágásnak, vagy annak, hogy én addig vártam rá, hátha… na és ilyet nem játszunk. Másrészt, bennem még mindig lenne annyi, hogy nem enyelgek a másik előtt.
Az órára nézve realizáltam, hogy igencsak igyekeznem kéne, de még mindig a ruhásszekrényem előtt állva merengek, annyi féle opciót már bevásároltam a héten, de semmit se érzek elég megfelelőnek, ami valószínűleg azért van, mert ő is ott lesz. Én pedig így még jobban a tökéletesre törekszem. Egyszerre lennék őrjítő, de laza.
Kezdem addig inkább máshol a folyamatot.
Közben pedig végig játszom magamba a lehetséges opciókat.
Pityeg a telefon. Utána nyúlok. Ash az.
Ashley:
A többiek off. Hárman leszünk úgy készülj.
Hát ez kibaszott zseniális. A gyomromba lévő szorítás, már nem létező méreteket ölt.
Vélemény, hozzászólás?