Figyelem! A szöveg tartalmazhat 18 éven aluliak számára nem ajánlott tartalmat/nyelvezetet!
-Tuti biztos, hogy nem leszek készen. -Szólaltam fel hangosan, megtörve lakásom síri csendjét. Be is kapcsolom a zenét, ezzel is az időt húzva. Ma este jönnek a lányok az Ellie féle csajos estére, amire valljuk be szükség is lesz. Az elmúlt hetek történései kisértenek, muszáj elterelnem a gondolataim.
Már nem sok van az érkezésükig én meg még mindig egy szál fehérneműben rohangálok, a vizes hajam turbánba fogva.
Felvillant a telefonom lehuppantam az ágyra, a lányok üzentek, késni fognak, tiszta mázli, így talán még se vagyok akkora csúszásban. Felpattantam folytattam az előkészületeket, így már nyugodtabban hátha lesz még néhány percem megpihenni mielőtt beesnek.
Mire befejeztem mindent, teljesen kipurcantam, arra vágytam, hogy igyak valamit, dehát azt csak nem kezdem el addig míg a többiek nincsenek itt. Így hát maradt a közösségi média pörgetése. Mindig félve lépek be nem osztott-e meg valamit, mert sose tudom, ha megnyitom, akkor mi fogad, milyen bepillantást enged a mindennapjaiba, amiben én már nem létezek.
Természetesen pont most így is lett, a vonzás hatalma, szokták mondani… de ott virított az első helyen… mint mindig. Halk morgás tört fel belőlem, azonnal rányomok bár magam sem tudom miért, nem kéne.
Rég nem látott látvány fogadott.
Ő volt a képen.
És kibaszottul jól nézett ki.
A szívem a torkomban dobogott.
Elfogott az ismerős rossz érzés, az üresség… a hiány, amit azóta érzek mióta vége lett a kalandunknak. Még mindig nevetséges az egész, tekintve, ahogy indult, ismérvén engem…
Meredtem a képre, pislogás nélkül, majd lefordítottam a telefon. Behunytam a szemem, de felesleges, belém égett a kép azonnal. Fájdalmas látni, ilyenkor mindig olyan közhelyes gondolatok futnak végig az agyamon, mint például: azokkal a kezekkel ölelt, az a vonal, ami kilátszott a póló és a nadrág között, ott csókolgattam, amikor még ez a test az enyém volt. Bár őszintén? Volt ő bármikor is az enyém? Aligha. A teste lehet, de ő teljes egészében soha. Felsóhajtottam. Érzem ahogy a könnyek mardossák a szemem. Kiléptem amilyen gyorsan csak tudtam. A cigarettámért nyúltam, meggyújtottam, majd lassan kifújtam a füstöt. Vajon, merült fel bennem a kérdés, ő érez hasonlót irányomba? Ha meglát rólam egy képet, neki is összeszorul a szíve? Vágyik arra a kép láttán, hogy megint érintsen?
Ah, nem értem miért nem törlődik már ki az emlékezetemből. Utálom, olyan nagyon. De közbe a barátjának kell lennem. Tudunk mi majd egyáltalán barátok lenni?
Meg akarom őrjíteni! Meg is fogom!
Vélemény, hozzászólás?